Otthon tartotta a három pontot Rimaszombat

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A szlovák III. liga keleti csoportjának 7. fordulójában a nyolcadik helyen álló Rimaszombat a két pozícióval mögötte álló Varannót (MFK Vranov nad Topľou) fogadta, és egy felejthető mérkőzésen Sodiq Aremu góljával otthon tartotta a három pontot.

Jobban kezdte a mérkőzést a hazai csapat, az első tizenöt percben többször is komoly helyzetbe kerültek, de nem tudtak a kapuba találni. A félidő nagy részében mezőnyfölényben játszottak, de ebből csak egy gólt tudtak szerezni. A jeget a 32. percben Sodiq Aremu törte meg, magabiztosan lőtt a kapuba. A vendégek nem nagyon jutottak helyzetig, a hazaiak védelme, Frühwalddal a kapuban hibátlanul dolgozott.    

A fordulást követően már közel sem láthatott olyan sok helyzetet a közönség, a hazaiak futballoztak továbbra is mezőnyfölényben, de nem tudták növelni előnyüket, míg a vendégek ellentámadásiban nem volt átütőerő, így az eredmény nem változott. 

III. liga, keleti csoport, 7. forduló:

Rimaszombati VSK – MFK Vranov nad Topľou 1:0 (1:0)

Gólszerző: Sodiq Aremu 32. 

Rimaszombat: Frühwald – Ciprus, Oláh (46. Lupták), Aremu (84. Matej), Gembický (90. Kurek), Úradník, Jackuliak (90. Kaula Port), Juhász (74. Lima Da Silva), Japhet, Petrán, Luterán 

A forduló további eredményei: 1. FK Svidník – Novohrad Losonc VSK 0:1, Partizán Bardejov – Redfox FC Stará Ľubovňa 4:2, FTC Fülek – TJ Baník Kalinovo 0:2 

Halasztott mérkőzések: MŠK Tesla Stropkov – TJ Tetran Oravské Veselé (szeptember 19. 16.00), MFK Snina – MŠK Spišské Podhradie (október 18. 14.30), MŠK Námestovo – FK Odeva Lipany (november 17. 13.00)


Forrás: www.rimasport.nanoweb.hu, képek: Gecse Attila

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás