A miskolci Ifjúságért Alapítvány valamint az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület (ERKE) meghívására vett részt a november 25-én megtartott XI. Tudományfesztiválon a rimaszombati Közösségi Technológiák Központja. A Tompa Mihály Református Gimnázium tanulóival bemutatót tartottak Robosumo címmel, amely egy a diákok által épített és programozott robotikai verseny.
A Tudományfesztiválon való részvétel célja, hogy a mérnöki tudományok, valamint a programozás iránt fokozottan érdeklődő tehetséges diákok számára biztosítsanak lehetőséget arra, hogy tudásukat, kreativitásukat megmutassák egy izgalmasan szórakoztató verseny keretein belül.
A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara biztosította a rendezvények helyszínét ahol sok tartalmas előadás hangzott el, többek között Dr. Ferencz Orsolya Ildikó – űrkutatásért felelős miniszteri biztos előadása a Magyar Űrprogramról. A találkozón lehetőség nyílt a további kapcsolatok kialakítására és együttműködésekre a civil szféra, oktatási intézmények, tehetséges diákok, valamint a gazdasági résztvevők között. A bemutatót megtekintve több résztvevő is érdeklődött a robotépítés, valamint a programozás háttere iránt, amelyre a Tompa Mihály Református Gimnázium csapata a továbbiakban is nyitott úgy a hazai, mint külföldi érdeklődők részére.
A diákok csapatát Valent Ádám, Ibos Zsombor, Kovács Richárd Bence, Valacsay Flórián, valamint Bial Roland képviselte, akiket Főző Zsolt tanár úr készített fel a bemutatóra.
– Közösségi Technológiák Központja Rimaszombat –