Átadták a felújított füleki sportpályát

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A füleki parkban az elmúlt hónapokban felújították a sportpályát. Az önkormányzat gyors reakcióját követően 2023 őszén sikerült támogatást szerezni a Szlovák Köztársaság Beruházási, Regionális Fejlesztési és Informatizációs Minisztériumától (MIRRI). Az átfogó felújításon átesett sportpályát április 26-án, pénteken adták át használatra. Sporttevékenységekkel avatták fel.

A városi parkban található frissen felújított sportpálya már a széles nagyközönséget szolgálja. A város április 26-án, pénteken szalag átvágásával adta át használatba. Az ünnepélyes eseményre sportrendezvény keretében került sor, amely során az új pályát felavatták. A résztvevő csapatok többféle sportban mérték össze erejüket, mint a streetball, floorball vagy tenisz. „Nagyon örülök, hogy ennek a sportpályának a felújítását ilyen gyorsan sikerült megvalósítani. Ezzel teljessé tettük a gimnázium mögötti sportterületet, amely most minden korcsoport számára reprezentatív helyszínül szolgál a szabadidő aktív eltöltéséhez.” – nyilatkozta Agócs Attila, a város polgármestere.

Fülek önkormányzatának a műszakilag rossz állapotban lévő sportpálya átfogó felújítására összesen 163 ezer euró támogatást sikerült szereznie a MIRRI-től. A polgármester szerint a projektet úgy dolgozták ki, hogy a terület többféle sportra is használható legyen.  „A sportolásra kijelölt terület egy részén a gimnázium mögött nemrég egy multifunkciós pályát építettünk. Azonban a lakosok egy része hiányolta az önálló kosárlabdapályát, amelyhez szokva voltak. Éppen ezért foglalkoztatott bennünket annak gondolata, hogyan köszörülhetnénk ki ezt a csorbát, eleget téve a különféle érdeklődési körű ifjúsági közösségek igényeinek. Megvitattuk ezt a kérdést a gimnázium vezetésével is, amely ezeket a területeket a testnevelés keretében használja, és a skateboard közösség tagjaival is találkoztunk, akiknek hiányzik a városban az infrastruktúra. A megfelelő pályázati felhívásra várva előkészítettük a projektet.” – tájékoztatott.

A projekten belül teljeskörűen felújították az aszfaltfelületet, új kapukat és védőhálóval ellátott acélszerkezetet, kosárlabda konstrukciókat, kézilabdakonstrukciót és teniszháló tartóoszlopokat telepítettek. A multifunkciós pálya melletti területre néhány betonelem került a gördeszkásoknak. Nem hiányzik az utcai felszerelés sem, padok, hulladékgyűjtő kosarak és kerékpártartó állványok formájában.

A pályák körül tereprendezés is megvalósult, szilárd felületekkel, valamint növénytelepítésekkel. A projekt igényeinek megfelelően egy kültéri defibrillátort és riasztót tartalmazó szekrény is rendelkezésre áll itt. Az előkészítő munkák keretében kivágtak 11 olyan régi nyárfát, amelyek túl közel voltak ültetve és a gyökereik felnyomták és széttörték az aszfaltot. Helyettük a Föld napján 27 korai juhart ültettek ki.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás