Változatos előadások Füleken a világot jelentő deszkákon

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Füleki Városi Művelődési Központ színpadán május végén a szlovák és magyar ajkú felnőttközönséget, júniusban pedig a gyermekeket és szüleiket várják a különféle produkciók.

Május 24-én (pénteken) olyan ismert színésznők látogatnak el Fülekre, mint Zdena Studenková és Zuzana Fialová. Roman Poláčikkal együtt 19:00 órától lesznek láthatók a ZAHRÁTE MI MANŽELA? – alebo maliar izieb (ELJÁTSSZA A FÉRJEMET? – avagy a szobafestő) című szlovák nyelvű vígjátékban, amelyben egy hagyományos szerelmi háromszög cselekménye rajzolódik ki előttünk.

Május 27-én (hétfőn) a komáromi City Reboot Polgári Társaság produkciója, az ERNELLÁÉK FARKASÉKNÁL című magyar nyelvű színházi előadás is ellátogat Fülekre, Bandor Évával, Holocsy Krisztinával, Olasz Istvánnal, Szabó Viktorral és Schlár Grétával. A 18:00 órakor kezdődő előadásra jegyek 5 eurós egységáron kaphatók.

A füleki nagymúltú Zsákszínház idei bemutatója Jean Genet A cselédek című darabja lesz, amelyre eredetileg május első felében került volna sor, azonban betegség miatt a premier május 31-re tolódott. Mázik István rendezésében Claire szerepében Tóth Mónikát, Solange szerepében Majoros Tündét, a Madame szerepében Rosenfeld Ilonát láthatja a közönség. A repríz június 1-én 18:00 órára tervezett.

 Június 1-én a gyermekeknek a városi parkban megrendezésre kerülő Városi Gyermeknapon a VMK égisze alatt működő Mesefigurák Bábszínház kedveskedik mesékkel. A besztercebányai Divadlo Hotel Maria pedig egy szlovák nyelvű színházi előadással, a Gulliver naplója című mesével szórakoztatja majd a nagyérdeműt, amelyben a színészek mellett nagyméretű maszkok, valamint bábok is felbukkannak.

Június 16-án a VMK színpadán egy igazi családi musical, a nagysikerű A padlás című előadás várja majd a közönségét, a Kassai Thália Színház színészeinek előadásában. A vasárnap délután 17.00 órától kezdődő zenés produkció kellemes közös családi programul szolgálhat a környékbelieknek.

A rendezvényekről bővebben a Füleki Városi Művelődési Központ (kultura.filakovo.sk) honlapján lehet tájékozódni, ahol az online jegyvásárlás is megvalósítható.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás