Gömöri evangélikusok Budaörsön

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A budaörsi evangélikus közösség lelkészét húsz évvel ezelőtt iktatták be. Ebből az alkalomból közös gyülekezeti csendesnapra került sor Budaörsön, és a Sajógömöri Evangélikus Gyülekezet képviseletében tizenketten voltak köszönteni Endreffy Géza budaörsi lelkészt. 

A budaörsi és sajógömöri evangélikusok határon átnyúló kapcsolata példaértékű bizonysága a keresztény összetartozásnak. Tizennégy éve, hogy együttműködnek, segítik egymást. Mondhatnánk úgy is, hogy segítséget kapnak a testvérgyülekezetüktől.

„A mi lelkészünk, Rusznyák Dezső, évekig imádkozott, hogy legyen testvérgyülekezete a Gömöri Evangélikus Gyülekezetnek. Több helyen próbálkozott és mindig visszautasították. A budaörsiek pedig voltak nálunk, és 2005-ben felvették velünk a kapcsolatot határon átnyúló együttműködés céljával. Az évek alatt egy nagyon élő kapcsolat alakult ki a két gyülekezett között” – tudtuk meg Lóczy Tibortól, a Sajógömöri Evangélikus Gyülekezet missziós munkatársától.

A testvérgyülekezeti kapcsolatra eleinte a szokásos, a határon átnyúló kapcsolatokra jellemző egyik éven egyik megy látogatóba, a másik éven a másik felállás volt a jellemző, azonban a két gyülekezet esetében voltak mozgató rúgók. A látogatások alkalmával a budaörsiek megfigyelték, hogy hiányos a lelki szolgálat, el van magányosodva a magyar evangélikus gyülekezet, és megkezdték a sajógömöri gyülekezet támogatását. A látogatásaik havi rendszerességűvé váltak, bibliaórákat tartottak, a Sajógömöri Evangélikus Anyaegyházhoz tartozó további magyar evangélikus gyülekezeteket is meglátogattak, Garádi Péter felügyelő az összes felvidéki magyar evangélikus gyülekezetet végig járta a bibliaórák keretében, ahová bebocsáttatást nyert, és közben megkezdték az ifjúsággal való foglalkozásokat is. Többek között az ő tevékenységeik alapján indultak el a kokavai angoltáborok és az átjáró lelkészek programja.


„Általuk pezsgő élet alakult ki a gömöri, szórvány, magyar evangélikus gyülekezetekben. A rendszeres látogatásaikkal megerősítettek minket. A mi kapcsolatunk különleges, mert nem évente egyszer látjuk, és megajándékozzuk egymást, hanem ma is élő kapcsolat van köztünk. Lelkészük jár hozzánk prédikálni, most például az ifjúsági zenekaruk jön hozzánk szolgálni, tehát részt veszünk egymás életében” – nyilatkozta lapunknak Lóczy Tibor.

A május 5-i rendezvény keretében szolgálatot végzett a Budaörsi Evangélikus Gyülekezet dicsőítő csoportja, az Erős Vágy zenekar, valamint a délelőtti órákban pódiumbeszélgetés valósult meg, amelynek kertében felelevenítették az eltelt húsz év jelentős alkalmait. Többek közt szó került a budaörsi templom építéséről, a kifejtett ifjúsági munkáról, az ének és zeneoktatásról, de a felvidéki gyülekezeti kapcsolatról is. A beszélgetésen felvidékről Lóczy Tibor, evangélikus missziós munkatárs vett részt. A délutáni órákban Szeverényi János evangélikus lelkész prédikált, és úrvacsorás istentisztelettel zárult a program. 

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás