A máltai The Foundation for Global Humany Dignity szervezet és a Ternipe Polgári Társulás együttműködésével egy új program veszi kezdetét Szlovákiában.
2024. január 19-21. között több mint 10 szlovákiai és 10 magyarországi mentor gyűlt össze Rimaszombatban, ahol a Scratch nevű, globálisan ismert és használt programozási nyelv, valamint a robotika alapjairól tanulhattak a projektvezető csapat vezetésével. Mivel az „Afterschool Geekery” nevű projekt idáig sikeresnek bizonyult Magyarországon, most lehetőséget kaptak arra, hogy kiterjesszék azt Ukrajnában és Szlovákiában is. A projekt célja, hogy menekült, roma vagy hátrányos helyzetű gyerekek olyan tudást és készségeket tudjanak elsajátítani, amikre egyébként nem lenne lehetőségük.
Programozást tanulhatnak a Scratch nevű programozási nyelv által, ami játékosan fejleszti a logikájukat, matematikai készségeiket, kreativitásuk és sok mást. Történeteket mesélhetnek általa szavak nélkül, és rengeteg sikerélményt gyűjthetnek a történet programozása, megvalósítása közben. A Lego Spikes robotokat saját maguk rakják össze, és csak a képzeletük szab határt annak, milyen figurát szeretnének a lego darabkákból készíteni. A robotok programozás után pedig gurulnak, mozognak és akár hangot is kiadnak.
Mindezt a tudást a 3-napos offline és 8 alkalmas online tréning után a kiképzett IT-mentoraink fogják továbbadni a gyermekeknek. A gyermekek nem kapnak osztályzást, mindent a saját tempójukban tanulnak, hisz itt az lesz a legfontosabb, hogy jól érezzék magukat, szárnyaljon a képzeletük, fejlődjenek, valamint a sikerélmények, a játékos tanulásnak köszönhetően akár az iskolai tanulmányaik során is motiváltabbak és céltudatosabbak legyenek.
Filep Diana