Jozef Božik lett a ZMOS új elnöke

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Négy évre Jozef Božikot, Simony (Partizánske) polgármesterét választották a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) elnökévé a társulás pozsonyi kongresszusán – erősítette meg a TASR-nek Zuzana Špačeková, a szervezet központi irodájának igazgatója.

Összesen nyolc polgármester pályázott a posztra, a második fordulóba Božik mellett Juraj Hlavatý, Felsőzboró (Zborov nad Bystricou) polgármestere jutott. Eddig Branislav Tréger, Liptóújvár (Liptovský Hrádok) polgármestere volt a ZMOS elnöke.

A kongresszus megválasztja az ellenőrző bizottság tagjait is, az öt szabad helyre 21 polgármester pályázik, majd a küldöttek határozatokat szavaznak meg és kitűzik az elkövetkező időszak legfontosabb céljait.

Jozef Božik 2010 óta Simony polgármestere, emellett hosszú ideje Trencsén megyei képviselő, 2017 óta megyei alelnök. 1994-től 2012-ig a HZDS tagja volt, azóta függetlenként indul. Idáig a ZMOS alelnöke volt.

-tasr-

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás