Magyarország is részt vesz Szlovákia légtérének védelmében

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Csehország és Lengyelország mellett Magyarország is részt vesz Szlovákia légtérének védelmében – erről írt alá visegrádi négyes megállapodást hétfőn Csorbatón (Štrbské Pleso) Martin Sklenár szlovák, Mariusz Blaszczak lengyel és Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar védelmi miniszter, valamint Daniel Blažkovec cseh védelmi államtitkár.

„Csehország és Lengyelország már hónapok óta részt vesz a szlovák légtér védelmében, örülök, hogy most Magyarországgal is sikerült megállapodást kötnünk az ehhez való csatlakozásról” – jelentette ki a szlovák védelmi miniszter. Hozzátette, hogy Szlovákia 2024. december 31-ig számíthat mindhárom ország vadászgépeire. „Mindaddig, amíg megérkeznek a megrendelt F-16-os gépek, képesek ellátni a légterünk védelmével kapcsolatos összes feladatot” – tette hozzá Sklenár.

Szlovákiának hosszú távú szerződése van a katonai repülés terén a V4-es országokkal. A szomszédos államok azután vették át a légtér ellenőrzését, hogy Szlovákia kivonta a hadrendből a MiG-29-es vadászgépeket. Az ország jelenleg a megrendelt F-16-osokat várja, de késik a leszállításuk, az első négy gép jövőre érkezhet.

A csorbatói megbeszélés további témája volt a V4-es együttműködés és a most végződő soros szlovák elnökség kiértékelése, az elnökséget Csehország veszi át. Sklenár vasárnap (június 11.) Siemtje Möller német védelmi államtitkárral is tárgyalt, nagyra értékelte, hogy Németország továbbra is részt vesz Szlovákia védelmének erősítésében, és a szlovák hadsereg rendelkezésére bocsátja kapacitásait.

forrás és fotó: tasr

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás