Már katonák segítenek a rendőröknek a határon

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Már katonák segítenek a rendőröknek a határon a migránshelyzet kezelésében, pénteken körülbelül 350 hivatásos katonát vezényeltek át hozzájuk. Az áthaladó migráció kezelését a rendőrség szerint elősegítené, ha nem kellene a törvényből eredően kötelezően itt-tartózkodási igazolást kiállítani azoknak a migránsoknak, akiket nem lehet kiutasítani. Ebben Martin Královič belügyi államtitkár és Damián Imre, az országos rendőrfőkapitány első helyettese is egyetért.

„Most 13 olyan központ van, ahol a kiutasíthatatlan migránsoknak ki tudjuk állítani a tartózkodási igazolást, amire a törvény kötelez bennünket. Éppen ez vonzza most őket Szlovákiába” – jelentette ki Imre. Hozzátette, helyeselné ennek az előírásnak az eltörlését, és ebben az esetben a rendőrségnek nem lenne szüksége a katonaságra.

Královič szintén a módosítás szükségességét hangsúlyozta, és felszólította a parlamenti képviselőket, hogy ennek érdekében hétfőn (szeptember 11.) támogassák az ezzel kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülés megnyitását. Pénteken ez második nekifutásra sem sikerült.

A rendőrség kapacitásai már nem elegendőek

Královič elmondta, a fegyveres erők tagjai logisztikai feladatokban, a migránsok szállításában, az idegenrendészet épületeinek őrzésében és a közbiztonság fenntartásában segítenek szerte az országban.

Damián Imre hozzátette, a rendőrség kapacitásai már nem voltak elegendőek ezekre a feladatokra, hogy főleg a déli, határ menti járások lakossága biztonságban érezhesse magát, és a hadsereg bevonása ilyen helyzetekben egyáltalán nem rendkívüli megoldás, külföldön sem. „A helyzet kiértékelése után döntünk arról, hogy kérjük-e még több katona bevonását, vagy ellenkezőleg, kevesebb is elegendő” – tette hozzá. Damián Imre köszönetet mondott a migránsok átszállításánál használt technikai felszerelésekért, és kiemelte a szolgálatot teljesítő rendőrök munkáját is.

Imre beismerte, eltartott, amíg sikerült meggyőzni a védelmi tárcát, hogy szükség van a katonaságra is, de még időben érkezett a segítség a fegyveres erőktől.

Robert Gucký, a Határ- és Idegenrendészeti Hivatal igazgatója az állami vezetők szomszédos országokkal folytatott megbeszéléseit is kiemelte, és bízik benne, hogy hamarosan az illetékes uniós biztossal is felveszik a kapcsolatot. „A problémát nem lehet csak Szlovákia határain belül megoldani” – tette hozzá. A magyar féllel folytatott tárgyalásoktól is eredményeket vár. Leszögezte, nem fordul elő, hogy a szlovák rendőrség ne ellenőrizné az adatbázisokban az ide érkező személyeket, így nem történhet meg, hogy nem kívánatos személyek szabadon mozoghatnak az országban. Gucký szintén felhívással fordult a parlamenti képviselőkhöz, hogy szavazzák meg az igazolások kiadásával kapcsolatos módosítást.

Az államtitkár elmondta, folyamatosan kapcsolatban vannak a településekkel, a napokban például a Szlovákia Városok Uniójának polgármestereivel és a járási hivatalok elöljáróival tanácskoztak.

-tasr-

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás