Sulík benyújtotta a lemondását, Matovič fejét követeli

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter szerdán reggel az elnöki hivatalban átadta a lemondását. Az OĽANO lakosságot megsegítő javaslatairól kész tárgyalni az SaS, de csak Igor Matovič OĽANO-elnök kormányból való távozása után. A párt visszautasítja a kormányválság további elnyújtását.

„Nem azt mondtam, hogy egyetértünk a javaslatokkal, hanem azt, hogy készek vagyunk róluk konstruktívan tárgyalni. De addig nem, amíg nem teljesül a mi alapfeltételünk” – mondta Sulík, hozzátéve, hogy az OĽANO javaslatait tárgyalási alapnak tekintik. „Igor Matovič eddig az időt vesztegette, nem voltak semmiféle tárgyalások” – tette hozzá. Szavai szerint az SaS az új javaslatokat a kormánykoalíció elnyújtására tett kísérletnek és az ország sorsával való játszadozásnak tekinti. Az energiaválságra hivatkozva azt sürgette, arról kell dönteni, hogyan fog működni a kormány, nem pedig újra a nulláról kezdeni a tárgyalásokat.

Sulík felkérte az SaS többi miniszterét, hogy csak hétfőn (szeptember 5.) adják be a lemondásukat, ezzel időt adnak Matovičnak a feltételük teljesítésére. Azt is elmondta, távozása után Ján Oravec, az SaS államtitkára vezetné a gazdasági minisztériumot, ha az SaS maradna a kormányban.

Matovič Sulíkkal együtt távozik, ha az SaS elfogadja az OĽANO javaslatait

Ha az SaS támogatásával a kormány elfogadja az OĽANO által javasolt intézkedéseket az energiaválság kezelésére, Igor Matovič pénzügyminiszter kész lemondani és Richard Sulík gazdasági miniszterrel együtt távozni – jelentette be a kormány ülése előtt Eduard Heger miniszterelnök.      

„Konkrét intézkedéseket dolgoztunk ki az emberek megsegítésére, melyeket főleg az SaS-nek akarunk bemutatni, de a többi koalíciós partnernek is. Erős kormánykoalícióra van szükség, hogy ezeket az intézkedéseket a kormányban és a parlamentben is elfogadjuk. Ha ez megtörténik, Igor Matovič elfogadja Richard Sulík felhívását és vele együtt távozik a posztjáról, és visszatér a parlamentbe” – jelentette ki Heger.

Az OĽANO tíz pontba foglalta össze az elvárásait, szerepel köztük a gyerekenkénti 200 eurós támogatás, a 2023-as állami költségvetés elfogadása, a stabil nyugdíjrendszer, a költségvetési fegyelem, az alkohol és a hazárdjátékok adójának emelése, és az orosz kőolaj különadója. Az OĽANO a lakossági villanyáram árának befagyasztását javasolja, továbbá előnyös gázszerződéseket valamennyi háztartás számára. 250 millió eurós támogatást a háztartásoknak a gázra és a fűtésre, 150 millió eurós támogatást a nyugdíjasoknak. A kormányfő azt is kijelentette, nem igazak az SaS állításai az államháztartás feldúlásáról és a koalíciós szerződés megszegéséről.

Délután találkozik a három legfőbb közjogi méltóság

A három legfőbb közjogi méltóság szerdán délután találkozik az elnöki palotában, hogy a kormányválság megoldásáról tanácskozzanak.

„Zuzana Čaputová államfő a kormányválság miatt meghívta az elnöki palotába Eduard Heger kormányfőt és Boris Kollár házelnököt” – közölte Martin Strižinec elnöki szóvivő, hozzátéve, hogy az államfő várhatóan nyilatkozatot tesz közzé.

A kormányválság több hete húzódik, az SaS Igor Matovič OĽANO-elnök távozását követeli, az OĽANO ezt elutasítja. Az SaS-es miniszterek beharangozott lemondásának napján az OĽANO javaslatcsomaggal érkezett a kormányülésre, bejelentése szerint ha az SaS elfogadja azt, Matovič távozik. Az SaS kész tárgyalni a javaslatokról, de csak Matovič lemondása után – jelentette be Sulík, és azt is közölte, hogy ő már benyújtotta a lemondását.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás