Szükség van az önkormányzati bérlakásokra

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A településvezetők többsége szerint szükség van önkormányzati lakásokra, és támogatni kell a bérlakásépítést – derül ki a Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) felméréséből.

A társulás márciusban 412 településvezetőt kérdezett meg az ország több régiójából.

„Több mint 80 százalékuk (83,9 %) igennel válaszolt arra a kérdésre, szükséges-e támogatni a bérlakásépítést, 46,6 százalékuk pedig meg van győződve róla, hogy kellenek ilyen lakások” – közölte Michal Kaliňák, a ZMOS szóvivője.

„A megkérdezett polgármesterek mindössze fél százaléka véli úgy, hogy nincs szükség önkormányzati lakásokra” – tette hozzá a szóvivő. A polgármesterek mintegy 40 százaléka mondta azt, hogy településükön van érdeklődés az önkormányzati lakások iránt, és van is várólistájuk. A válaszadók 29 százaléka szerint nincs igény bérlakásokra, 12 százalék nem tudott válaszolni, és körülbelül ugyanennyi polgármester ismerte el, hogy nem foglalkozik ezzel a kérdéssel.

A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett településvezetők mintegy fele úgy véli, azért alacsony a bérlakásépítés támogatottsága, mert a lakosság a magántulajdont részesíti előnyben, másik okként pedig azt hozták fel, hogy az önkormányzati lakások bérleti szerződése meghatározott időre szól.
A felmérés eredménye a ZMOS települések korszerűsítésére irányuló további munkájának alapjául szolgál, amelyet európai uniós támogatásból valósít meg a társulás.

-TASR-




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás