Leleplezték Petőfi Sándor szobrát Eperjesen

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Kedden leleplezték Petőfi Sándor szobrát Eperjes Fő utcáján, a rendezvényen részt vett a város vezetése, továbbá Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete, valamint Hetey Ágota kassai magyar főkonzul – tájékoztatta a TASR-t Lenka Šitárová, a városi hivatal munkatársa. Hozzátette, tavaly volt a nagy magyar költő és forradalmár születésének 200. évfordulója.

Petőfi Eperjesen is járt, 1845-ben költőtársaival, Kerényi Frigyessel és Tompa Mihállyal bejárta a város környékét is, útját több versben és írásában is megörökítette. Szobra annak a háznak a közelében áll a Fő utcán, ahol annak idején megszállt.

„Ezekben az időkben, amikor a szomszédos országok közötti kapcsolatokat gyakran teszik próbára különféle kihívások, fontos, hogy azokra az értékekre és közös dolgainkra figyeljünk, amelyek összekötnek bennünket. Bár a magyar-szlovák kapcsolatok időnként bonyolultak, a közös történelmünknek, a kultúrának és a polgáraink közötti kapcsolatoknak köszönhetően erős alapokra épülnek. Petőfi Sándor is egy ilyen közös pont” – mondta beszédében František Oľha polgármester.

„Borbás Márton szobrász gyönyörű alkotása a csukott szemmel pihenő, az eperjesi vendégszeretetben megnyugvó költőt ábrázolja, aki ekkor is alkot, hiszen egy lúdtollat tart a kezében” – tette hozzá Hetey Ágota.

„Jó érzés annak a folyamatnak a része lenni, amikor mi, magyarok és szlovákok újra felfedezzük közös, ezeréves történelmünk értékeit. Kicsit ahhoz hasonlít, mint amikor a már felnőtt gyerek visszatér a szülői házba, végignézik a régi fényképeket, és újra tudatosul bennük, mennyi közös élmény köti össze őket” – mondta beszédében Balogh Csaba nagykövet.

forrás: tasr, fotó: presov.sk

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás