Színházzal ünnepelnek a diákok

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

2023. november 20-án Diák-napi előadásra várja a rimaszombati Városi Művelődési Központ a környék középiskolásait. A The Art művészeti ügynökség és a Pozsonyi Művészeti Főiskola közös produkciója, Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? című előadása a kultúrházban 11.00 órai kezdettel kerül bemutatásra.

Görgey Gábor darabja olyan fiktív történet, parabola, mely az emberben eredendően benne levő hatalom akarásáról szól. Szereplője öt különböző helyről érkező, különböző társadalmi réteget képviselő fiatal férfi, aki a hatalom megszerzésére és megtartására törekszik. Igazi kelet-európai komédia bontakozik ki előttünk a színpadon, melynek rendezője Hargitai Iván, a budapesti József Attila színház művészeti vezetője. Szereplők: Béhr László István, Béhr Márton, Melecsky Kristóf, Szebellai Dániel és Tóth Károly.

Az előadás szervezett közönségnek szól, az egyéni érdeklődők részvételi szándékukat a 0911 077 107-es telefonszámon jelezzék november 17-ig.

A program a „Művészettel való nevelés” pályázat részeként a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás