– Egy középkori vár /Várhegy/ romjaiból származó vaspatkó torzója –
A patkót hagyományosan a szerencse, a jólét és a bőség szimbólumának tekintik. A hiedelem szerint a patkó a tulajdonosát megvédte a betegségektől és a szerencsétlenségtől.
A patkolás és a vaspatkók használatának fő funkciója az, hogy megvédje a ló patáját a túlzott kopástól. A vadló úgy igazítja mozgását a terepen, hogy a pata szarvának kopása és növekedése egyensúlyban legyen. Rendszeres munkavégzéskor, különösen kemény vagy durva talajon, szükséges a ló patáját vaspatkóval védeni, amely megakadályozza, hogy a szarv elkopjon az érzékeny szövetekig. A patkó megállítja a szaru természetes kopását, amely folyamatosan újranő. Emiatt szükségessé vált a patkó időszakos cseréje, melynek során a patkót eltávolítják a patáról, hogy a pata szarvát megigazítsák és vagy az eredeti vagy egy új patkót illesztenek vissza (a kopás állapotától függően).
A patkolással és a patkók használatával a ló esetleges ortopédiai hibáit is lehetett kezelni vagy korrigálni, ezért a patkolás felelősségteljes tevékenység volt, különös tekintettel arra, hogy a ló a középkorban jelentős vagyontárgy volt.
A legkorábbi ismert „patkók” a római korból származnak. Ezek egyfajta vaslemezek voltak, amelyeket soleae ferreae-nek neveztek és pántokkal rögzítették a patához. A lovak első patkolása (a vaspatkók szögekkel történő rögzítése az állat patájához) a kora vaskor végétől ismert.
A Gömör-Kishonti Múzeum gyűjteményében található egy vaspatkó torzó. A patkónak csak az egyik szára maradt fenn, amely három téglalap alakú lyukkal van ellátva. A patkókar széle hullámos. Ez a patkótípus az egyik legrégebbi, területünkön használt patkótípus (az ún. kelta patkó), amely kronológiailag a 12-13. század közötti időszakra tehető.
A Várhegy kihalt várából származó patkó a történelmi Gömör-Kishont területén talált legrégebbi patkólelet.
