Rimaszombat másodszor is versenytárgyalást ír ki az Iskola utcai volt kollégium eladására, a vételárat 200 ezer euróval csökkentette – erről júniusi ülésén döntött a képviselő-testület.
Az épület és a telek eladásáról először márciusban határozott a testület. „Az április 8-a és május 9-e közti határidőben egyetlen érdeklődő sem jelentkezett, ezért a vételár csökkentését javasoljuk” – szerepelt az indítványban. A testület jóváhagyta a minimális vételár csökkentését 1,2 millió euróról kerek 1 millióra.
Az épület 1965 óta működött kollégiumként, 2013-ban került a város tulajdonába Besztercebánya megyétől. Az egykori kollégium málladozik, több mint egy évtizede romlik az állapota. Évek óta folyik a vita, hogyan lehetne hasznosítani, szóba került önkormányzati bérlakások és szociális otthon vagy idősotthon kialakítása is.
Olcsóbban adnák el az egykori kollégiumot
Share.