Versektől volt hangos Rimaszombat

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Tompa Mihály Alapiskola diákjai, valamint Páko Mária és a gitárosok versekkel töltötték meg Rimaszombat utcáit a Magyar Költészet Napján.

„A mai versposztolás és verséneklés másik apropója a költészet napjának ünneplése mellett egy kettős bicentenárium, Arany János és Tompa Mihály születésének 200. évfordulója. A Tompa Mihály Alapiskola idén az évfordulók tiszteletére egy rendezvénysorozatot indított, minden hónapban valamilyen kis rendezvénnyel próbáljuk tarkítani az életünket. A mai napon diákjaink saját kezűleg írt, illusztrációval ellátott verseket, zömmel Arany és Tompa műveit osztogatták a város magyarságának. Több, mint száz verset osztottunk így szét. Ha azok akik verset kaptak, hazafelé menet beleolvasnak és egy-egy sorát magukévá teszik már elértük célunkat” – tájékoztatta a Gömörilapot Tóth Csilla, a Tompa Mihály Alapiskola igazgatóhelyettese.

https://youtu.be/aSFH3U3L9rY

Pako Marika és gitárosai megzenésített verseket énekeltek a város különböző pontjain, így a Blaha Lujza szobornál, a Petőfi-háznál, az I. világháborús emlékműnél és a Daxner-téri szökőkútnál.

 




Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás