Bowling pályát adtak át Dernőn

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Csermosnya-menti Dernő községben Családi sportnapot tartottak, amelynek keretében a Sport és Közösségi Központban bowling pályát adtak át, és nem maradhatott el a szokásos „Felsővég vs. Alsóvég“ futballmérkőzés sem.

A rendezvény június 22-én a Kilométerek Dernőért elnevezésű futóversennyel vette kezdetét. A futás szerelmesei három kategóriában mérhették össze erejüket: gyerekek 10 éves korig, juniorok 15 éves korig és a többi korosztály. Az egyes kategóriák győztesei az ünnepélyes megnyitó keretében voltak kitüntetve.

Az ünnepélyes rész az idén 20 éves testvértelepülési szerződés felújításával vette kezdetét. Dernő és Bükkszentkereszt települések elöljárói újra pecséttel látták el a köztük született együttműködési dokumentumot. Ezt követően Dovala Adrián, versenybíró kiértékelte a futóversenyt, és Balázs Tibor, Dernő község polgármestere gratulált a díjazottaknak, majd felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy „a mai sportnap nemcsak a versenyekről szól, hanem alkalmat ad arra is, hogy közösségünk tagjai közelebb kerüljenek egymáshoz, felfrissítsük a régi barátságainkat és együtt örülhessünk elért sikereinknek. Az elismerés mindenkinek jól esik, s motiváló hatással is bír. E célból önkormányzatunk idén úgy döntött, hogy köszönőlevelet adományoz a községet képviselő sportolóknak, az FK Baník futballklub vezetőségi tagjainak, ill. focistáinak“ – mondta Balázs Tibor.

Az önkormányzat köszönetet a sportban elért eredményekért, a település hírnevének öregbítéséért és az áldozatos önkéntes munkáért Mgr. Dovala Adrián maratonfutónak, MVDr. Tisza Nikoleta első osztályban játszó futballistának, Kuchta Karol MotoCross versenyzőnek, ifj. Bakoš Károly The Race futónak, ifj. Rencsok József, ifj. Bulík Péter, ifj. Kovács János és Bulik Péter mérnök futballistáknak, valamint id. Bakos Gábornak és Bulik Tibor mérnöknek, a helyi sportélet két oszlopos tagjának.

A kiértékelések után az ünnepélyes megnyitó kiemelkedő pontja volt a bowling pálya átadása, amelyet az önkormányzat önerőből újított fel. A szalag átvágása után az érdeklődők megtekinthették, ill. kipróbálhatták a játékot. A helyiség falain látható festményt Asztalos Tamás, Dernőről elszármazott művész festette.

A sportnap keretében a rozsnyói tűzoltók bemutatója is megtekinthető volt, több sport- és ügyességi versennyel, ill. arcfestés és kézműves foglalkozással várták a gyerekeket a szervezők. A megszokott „Felsővég vs. Alsóvég” barátságos futballmérkőzés sem maradhatott ki a programból.  

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás