Rozsnyói fiatalok tizenötéves halott társukról osztottak meg fényképeket a közösségi hálón

Google+ Pinterest LinkedIn Tumblr +

Rendkívül tragikus esemény történt a járási székhelyű város központjában, miután fiatalok buliztak egy lakásban, ahol egyik társuk ismeretlen droggal adagolta magát túl. Az ügyet a rendőrség vizsgálja.

„A 155-ös vonalra 13 óra után érkezett hívás alapján gyorsmentő lett kiküldve a helyszínre. Az orvos a fiatalkorú halálát tudta már csak megállapítani” – erősítette meg Petra Klimešová a gyorsmentő szolgálat szóvivője.

A JOJ televízió információi szerint május 21-én fiatalok partiztak egy lakásban, ahol egy 15 éves fiú meghalt. A tragikus történést tovább fokozza, hogy társai nem nyújtottak elsősegélyt és csak több óra után hívták a mentőket, ill. az elhalt testről fényképeket készítettek, amelyeket megosztottak a közösségi hálón becsmérlő szöveg kíséretében.

A helyszínre érkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Azt, hogy miért nem hívtak a társai azonnal segítséget a rendőrök vizsgálják. A JOJ televízió munkatársai a fiú barátaival beszéltek, akik kamerán kívül azt nyilatkozták, hogy túladagolta magát.

Az eset rendkívüliségére való tekintettel több információ és fénykép nincs közzétéve. A rendőrök azzal a verzióval dolgoznak, hogy ismeretlen drog használatával függ össze a haláleset, ill. ennek kizárását majd csak a szakértői vizsgálat után lehetséges, amely része lesz egy toxikológiai vizsgálat is.

A 15 éves fiatalkorú, Miroslav a rozsnyói kereskedelmi akadémia kétnyelvű osztályában végezte tanulmányait. A megyei fenntartású intézmény igazgatónője nem nyilatkozott, a megye szóvivője, Katarína Strojná pedig őszinte részvétét fejezte ki a család számára.

Az iskola diákjai az edupage rendszeren keresztül azt az iránymutatást kapták, hogy ne nyilatkozzanak az eset kapcsán és semmilyen információt vagy fényképet ne hozzanak nyilvánosságra. Az ügyben a nyomozó már eljárást indított emberölés bűntette miatt. Több szakértőt is már bevontak az esetbe. A rendőrség nyomatékosa felhívta a fiatalok figyelmét a különféle drogok káros hatására. „Ugyanakkor a szülőket is kérjük, hogy az iskolai évvégének közeledtével időnként ellenőrizzék gyermekeik időtöltését, leginkább olyankor, ha változást észlelnek viselkedésükben. Ez olyan anyagok használatára is utalhat, amely egy gyermeki vagy fiatal szervezetben kárt okoz”.

Forrás: noviny.sk

Share.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. A sütikről bővebben az Általános felhasználói feltételek oldalon tájékozódhat.

Bezárás