Elmarad a budapesti Interoperett művészeinek május 14-re, csütörtökre meghirdetett előadása Rimaszombatban. Az ok, hogy a hétfő estig jelentős kedvezménnyel kínált belépőjegyek után nem mutatkozott elég érdeklődés.
Hogy ez pontosan mit jelent? Az előadás tiszteletdíjának fedezésére sem elég az elővételben eladott jegyek utáni bevétel. És akkor még az egyéb kiadásokról (jogdíj, hangosítás, propagációs költségek stb.) nem beszéltünk. A szervezők kizártnak tartják, hogy a mai naptól emelt áron kínált jegyek behoznák a kiadásokat kitevő összeget. Kevés olyan kulturális intézmény van, amely megengedheti magának, hogy a programokra ráfizessen, hacsak nincs szponzora vagy valamilyen kulturális alapból származó anyagi támogatása. A budapesti operettelőadásra elővételben 128 jegy kelt el Rimaszombatban. Meggyőződésem, hogy az érdektelenség nem az énekeseknek vagy a műfajnak szól. És végképp nem a minőségnek. Egy jelenséggel állunk szemben. A közelmúltban maradt már el nálunk Dumaszínházas fellépés is, és a kulturális kínálatban évente egyszer-kétszer megjelenő Thália vagy Jókai Színház előadásait is az esetek nagy többségében állami támogatás mellett merik már csak „bevállalni“ a szervezők. „Rosszul vannak reklámozva a rendezvények, rossz időpontban vannak, drága a jegy rájuk“, hallani a magyar programokat hiányolóktól (de sajnos csak ritkán látogatóktól). Ezek ellen az „érvek“ ellen nem érdemes „hadakozni“. Vagy mégis? A „rossz a reklám“ hirdetőit hallgatva eszembe jutott egy magyar bölcsesség: lámpa alatt legnagyobb a sötétség. Napi szinten tájékozódunk a világ katasztrófáiról, a brit uralkodói ház életéről, a Váhostavot körbevevő botrányokról, de nem tájékozódunk a közvetlen közelünkben levő eseményekről. Pedig tudni lehet, hol keressük a kulturális igényeinket kielégítő programok plakátjait (könyvesbolt, kultúrház) és „beharangozóit“ (regionális hírportálok, regionális tévé).
Az Operettvarázs elmarad. A jegyek a vásárlás helyszínén visszaválthatók. Köszönet azoknak, akik érdeklődést mutattak a program iránt. Sajnos kevesen voltunk.
Kíváncsi vagyok, hogy az őszre tervezett magyar műsorokon milyen lesz a részvétel. Ifjú Szivek, Thália Színház, Gömöri Kórustalálkozó – hogy csak az általam nagyon vártakat említsem. Mindnek más a szervezője és mind más műfaj, de mind minőségi szórakozást ígér és a célközönsége mindegyiknek mi, helyi magyarok vagyunk. Csak legyünk annyian, hogy a 24 ezer lelket számláló városunk kultúrházának 451 férőhelyes színházteremében ne Tompa soraira emlékeztetve („…. pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve, széthull nemzetünk…!”) „maroknyian” tapsoljunk a művészeknek, előadóknak.
Zsélyi Katalin
